Harry Potter és az elvarázsolt növények

A kertészkedésben lehet, hogy ritkán szab határt a fantázia, de azt, hogy nem kell a Földhöz ragadni, igazán írók vitték tökélyre. Így volt ez Andy Weir-rel (aki a Marson való kertészkedést ismertette meg velünk), és J. K. Rowlinggal, a Harry Potter könyvek szerzőjével is. Utóbbi fantáziájából növények tucatja pattant ki úgy, hogy mindegyiknek saját története is van.


A kakukktojás: sütőtök

Kezdjük mindjárt egy kivétellel, ugyanis a sütőtökben eredetileg nincs semmi varázslat. Így, október végén (amikor egyébként is aktuális), mindenhol megvásárolható.

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola nagytermét viszont olyan hatalmas példányokkal szokták feldíszíteni Halloweenkor, hogy mégis érdemes rájuk némi szót vesztegetni.

Ezek a tökök ugyanis Hagrid apró veteményeskertjéből származnak, ahol valamiért jóval nagyobbra nőnek mint a muglik világában. Természetesen varázslatnak ehhez köze sem lehet, hiszen Hagridot eltiltották bárminemű mágia használatától, és ő ezt – mint láttuk – “soha nem szegné meg”.

Harryék még egy másik módon is kapcsolatba kerülnek a sütőtökkel: a diákok előszeretettel fogyasztják a sütőtöklevet.

A mandragóra

A mandragóra is egy létező növény, és bár a megfelelő szögből nézve hasonlíthat egy gyökeret vert személyhez (ahogy a filmben is ábrázolták), a varázsvilágbeli mása jelentősen eltér a valóditól.

Emberarcú mandragóragyökér - hasonlóan a Harry Potter filmekhez

Ha a gyökere felszínre kerül, éktelen sikításba kezd, ami fiatal növényeknél csak ájulást, idősebbeknél halált is okozhat.
Ezért szokás fülvédőt használni a velük való foglalatossághoz, de nem árt a további védőfelszerelés sem, mert az átültetés ellen igen hevesen tud tiltakozni.

Hogy akkor miért éri meg akkor a vesződséget? Azért, mert gyakori alapanyaga gyógyszereknek és ellenmérgeknek – ahogy pl.: a Harry Potter és a Titkok kamrájában is láthattuk

A fúriafűz

A mandragóra által okozott kellemetlenségek eltörpülnek amellett, amire a Roxfort kertjében álló fúriafűz képes – ráadásul a Harry Potter történetekben többször is visszaköszön.

Bárkit megtámad, aki az ágai közelébe ér – tekintet nélkül az áldozat korára vagy nemére. Talán a legrosszabb benne mégis az, hogy emellett nagy becsben tartják, és ha valaki úgy akarja megvédeni magát tőle, hogy kárt tesz a fában, még büntetésre is számíthat.

A roxforti példány törzsét egy helyen megnyomva a fúriafűz mozdulatlanná válik. Ezt használta ki Remus Lupini professzor is, amikor rendszeresen járt Szellemszállásra a gyökértől induló alagúton keresztül, hogy ott változzon át vérfarkassá.

A varangydudva

Ez a növény a Földközi-tengerben őshonos, és biztos, hogy nem a szépségéért szeretik: nyálkás, zöldes-szürkés, hosszúkás szálaival leginkább egy marék patkányfarokra hajaz.

Elfogyasztása után (ami önmagában is embertpróbáló lehet) a varázslóknak vagy boszorkányoknak kopoltyúja és úszóhártyái nőnek, de a víz alatti tájékozódás is könnyebbé válik.

A Harry Potter könyvek Trimágus tusájában ez annyira jól jött a főszereplőnek, mint a Galaxis útikalaúzban a Bábel hal (á la Douglas Adams).

Te melyik növényt fogadnád el?


Egyéb megosztás: